Amikor régebben azt mondta valaki, hogy te választottad és van más választásod nagyon mérges voltam, mert egyáltalán nem hittem ezt el. Azt gondoltam mindig kívülről döntenek helyettem. Amíg gyerek voltam a felnőttek, a pedagógusok, aztán pedig a főnököm és a körülmények. Persze azért többé-kevésbé én választottam az életem történéseit, de ebben nem sok tudatosság volt, leginkább semennyi.
Én választok!
Ma már tudom: mindig én választok! A Te dolgaidban pedig Te magad még akkor is, ha ez nem tudatos. Néha jónak tűnő választásokról kiderül, hogy nem teljesen ezt vártuk és bakinak látszók remek dolgokat teremtenek.
Végtelen lények vagyunk, végtelen lehetőségekkel. Ebben a valóságban nem ezt tanítják nekünk. Inkább csupa ilyesmit, hogy „addig nyújtózz, amíg a takaród ér” és „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” és hasonló csemegéket tolnak le a torkunkon. Mi persze hűségesen be is nyeljük ezeket, és ha ez még nem lenne elég, ezek alapján teremtjük az életünket. Abból a szűk kis dobozból, amit magunk köré építettünk a bevett nézőpontjainkból.
A jó hír az, hogy ha választod, kiléphetsz ebből a dobozból
Választhatod azt, hogy folyamatosan kérdésben maradsz és bármi is történik, veled megkérdezed: Ez hozzám tartozik? Vagy valaki másé, és ami nem a tied visszaküldheted tudatossággal együtt a feladónak.
Ha választod, hogy hajlandó vagy elengedni az eddigi korlátozó nézőpontjaid egy részét tiszta lappal indulhatsz. Mit szeretnél, milyen legyen az életed egy év múlva vagy öt év múlva? Hol szeretnél lenni? Kivel szeretnél lenni? Mi lenne a munkád? Mi az a választás, amit ma meghozhatsz és azt a jövőt fogja teremteni, amit igazán, szeretnél?
Elég a korlátokból!
Dr Dain Heer gondolata : „A jelenlegi életed a múltbéli választásaid eredménye.” bizonyára számodra is felismeréseket rejteget. Engem alaposan fejbevágott. Minden ami most van, ami nem tetszik az is az én választásaim eredménye. Minek választok olyanokat, amik nem is felelnek meg nekem. Na, ebből elég lesz. Tudatosság gyere hozzám, itasd át minden napomat, minden gondolatomat! Ne a véletlenek és a másoktól bevett nézőpontok teremtsék az életemet. Az én életemben én vagyok a főnök! Én irányítok! Mostantól abbahagyom, hogy a saját választásaimmal korlátokat építsek a teremtéseim útjába.
Abbahagyom a válaszok keresését és a kérdésben levést választom! Kezdtem felismerni a válasz egyetlen lehetőséget kínál és bekorlátoz, a kérdés teret nyit a végtelen lehetőségeknek. Mi más lehetséges? Kérem a végtelen lehetőségeket! Mostantól azt választom, hogy azokból teremtek! A befogadásom növelésére pedig minél több Bars kezelést kérek.
Mit teremt ha leírod a kéréseidet?
A listaírás a kéréseimmel szokásommá vált és egyáltalán nem teher, inkább öröm.
Köszönöm Veronika Békési!
Neked sem kell hozzá más, mint egy füzet és egy toll. Kérhetsz az aktuális napodra vonatkozóan, kérhetsz a távolabbi jövőben megvalósuló dolgokat. Kérhetsz lehetségest és lehetetlennek látszót is.
Felteheted a kérdést: Mit tehetek ma hogy ezt a jövőt teremtsem?
Mit választhatok, amit eddig még nem választottam?
Mi kellene ahhoz, hogy mindez könnyedén aktualizálódjon az életemben?
Aztán már csak éberséget kell kérned, hogy a felbukkanó lehetőségeket észre is vedd és be tudd fogadni mindazt, amit kértél. Ha kipróbálod vigyáznod, kell, mert lehet, hogy működik és kiderül, van választásod.
Ha Te igazán Te lennél mit választanál most?