Túlagyalás helyett

Túlagyalás helyett

Leírom, milyennek látlak a kezelések során tapasztaltak alapján.

Előrebocsátom, hogy az előző héten találkoztam igazi csodával, ami a kezelések következményeként jött létre: a lábrövidülésem fél centivel kevesebb lett a cipész mérése szerint. 3,5 cm mért lábrövidüléssel érkeztem, amit orvos mért speciális cipő készítéséhez. Mire elkészült a tavaszi/őszi/boka cipő, már változott az évszak és téli cipőre kellett váltani. Ezt követően találtunk Rád. Most elő került a boka cipő és fájt tőle a lábam, ami garanciális is volt még. Visszavittem a cipészhez és kiderült, hogy az évekkel ezelőtt készült kényelmes cipő 3,5 cm-es emeléssel készült. Kértem, hogy vágja 3 cm-re az új cipőm emelését.
Ezt követően egész nap könnyedén, örömmel, ragyogva viseltem!!!
Persze a fellegekben jártam egész nap…ilyen boldog sosem voltam eddig még. Köszönöm az óriási és folyamatos hozzájárulásod!!!
Köszönöm a részed és azt is, hogy megmutatod, képes vagyok erre és ennél is többre!

Az a Varázslatos energia vagy, aki kívülről látja mások problémáját és képes annak megoldásának lehetőségét / lehetőségeit pár lépéssel előrébb látni haladva az energiával.

Az a Született gyógyító vagy, aki a szeretet és odafigyelés energiájával mondja el a véleményét, így a pofon sem fáj úgy, mint mástól fájna.

Az az Angyal, aki látja az emberekben a jót, a lehetőségeket és az erőt, aztán pedig rámutatsz az összefüggés(ek)re. Azt látod a született különleges és egyedi gyógyító tehetségeddel, amit az átlagember nem…

Most esett le, hogy látó is vagy! Éppen időben.

Elmondod a nézőpontodat, de nem várod el, hogy lekövessem, megengeded, hogy azt csináljak, amit akarok. Ebben áll leginkább a hitelességed számomra.

Mindezek mellett ember vagy, aki tudja, hogy nem tökéletes és sebezhető, ami csak még erősebbé tesz.

Félreértés ne essék, nem magas polcra tettelek, csak összegeztem eredetiséged alkotóit az én nézőpontomból.

2019.06.18.