Az első pozitív visszajelzést a kezelés hatására vonatkozóan, a tanfolyam elvégzése után már az első hónapban megkaptam.
A munkahelyemen az egyik kolléganőm jelentkezett egy belső álláspályázatra és nagyon szerette volna, ha a pályázatot Ő nyeri meg, mert ez anyagilag és szakmailag is előrelépést jelentett számára.
A kezelésre összesen 10 percünk volt, mivel az egyik szünetben alkalmaztam neki a „villám” kezelést.
A kezelés közben a kolléganőm széken ült, mivel a munkahelyi környezet nem tette lehetővé, hogy masszázságyon vagy fekve végezzem számára a Bars-t.
Az energia behúzás után a beültetett gyűrű-t és a kommunikáció pontokat futtattam neki, közben kérdéseket tettem fel neki az önbizalomhiányának és kommunikációs nehézségeinek oldására és a Tisztító mondattal semlegesítettem.
Az állásinterjún olyan magabiztos volt és önmagát tudta adni, mint eddig soha, elmondása alapján, a vezetőségtől is nagy dicséretet kapott és közölték vele, hogy egy új arcát ismerték meg, ami nagyon tetszik nekik.
Bár az álláspályázatnak, nem Ő lett a nyertese, de a vezetőség jelezte számára, hogy hamarosan lesz egy másik pályázat, amire szívesen vennék, ha indulna.
Jelentkezett is az új pályázatra, amit sikeresen megnyert és utólag kiderült az előző pályázathoz képest még kedvező feltétellel, mert nemcsak szakmailag és anyagilag járt jobban, hanem a lakhelyéhez közelebbi telephelyre került.
Szeretettel ajánlom mindenkinek a „villám” kezelést, családtagoknak, ismerősöknek, vendégeknek, kollégáknak egyaránt ?